2014. szeptember 30., kedd

ENERGETIKAI PÁLYÁZATOK 2014

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram (ZBR-NY/14)

KÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az „Otthon Melege Program” keretén belül 1,1 milliárd forinttal támogatja lakások homlokzati nyílászáróinak cseréjét
A pályázati úton elnyerhető forrás által lehetővé válik a lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréje. A megvalósuló beruházások révén jelentős mértékben csökkenthető az épületek energiavesztesége és a szén-dioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő, utófinanszírozású támogatást a Zöld Beruházási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.
A pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett lakóépület tulajdonosai és azt életvitelszerűen lakják. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújthatnak be pályázatot.
A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 %-a lehet, azzal a kitétellel, hogy a pályázatonként (lakásonként) adható támogatás nyílászárócsere esetén bruttó 450 000 forint, míg a lakások nyári hővédelmének javítását célzó, árnyékoló vagy árnyékvető szerkezetek beépítésével kombinált nyílászárók cseréje esetében legfeljebb bruttó 520 000 forint lehet.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be az a természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan – tulajdoni lapon szereplő – tulajdonosa és ügyfélkapus regisztrációval rendelkezik a www.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon.
A portálon regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől lehetséges. A pályázatokat benyújtani pedig a meghirdetéstől számított 30. naptári napot követően, a pályázat lezárásáig vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehet.
A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati portálon, a Zöld Beruházási Rendszer (www.zbr.gov.hu) és a pályázatkezelő ÉMI Nonprofit Kft. (www.emi.hu) honlapjain érhető el.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2014. szeptember 29.

KÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1 milliárd forinttal támogatja a lakások önálló fűtésrendszerének kazáncserével megvalósuló korszerűsítését
A pályázati úton elnyerhető forrásból lehetőség nyílik a lakóingatlanok elavult állapotú gázkazánjainak új kondenzációs gázkazánra történő cseréjére, és ehhez kapcsolódóan a fűtési és használati melegvíz-rendszerük korszerűsítésére. A gázkazánok cseréjével jelentősen csökkenthető az energiaveszteség és a széndioxid-kibocsátás. A vissza nem térítendő támogatást a Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer keretében, a kvótabevételek terhére biztosítja a szaktárca.
A pályázaton azon magánszemélyek vehetnek részt, akik a pályázattal érintett életvitelszerűen lakott lakóépület tulajdonosai. Pályázatot benyújtani legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépület részét képező lakás korszerűsítésére lehet. Az egyes lakások tulajdonosai önállóan nyújtanak be pályázatot.
A pályázattal elnyerhető támogatás intenzitása legfeljebb az elfogadott elszámolható költség 40 %-a lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás lehetséges maximális mértéke 650.000,- Ft.
A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatja be awww.magyarorszag.hu Kormányzati Portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező természetes személy, aki a megvalósítás helyszínéül szolgáló ingatlan – tulajdoni lapon szereplő – valamelyik tulajdonosa.
A pályázati portálon regisztrálni a pályázati kiírás meghirdetésétől, és a pályázatot benyújtani a pályázatok meghirdetésétől számított 30. naptári napot követően a pályázat lezárásáig, vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges.
A részletes pályázati dokumentáció a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. pályázatkezelő szerv honlapján (www.emi.hu) érhető el.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2014. szeptember 22.
forrás: www.emi.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése