2014. január 13., hétfő

Szocpol használt lakás vásárlásra

2014. március 1-től itt a szocpol használt lakásra!

LAKÁSVÁSÁRLÁSNÁL NE FELEDJE AZ
ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYT!

A Kormány 537/2013 (XII.30.) Korm. rendelete (8. pont) módosította a korábbi szabályozást (a 12/2001. (I.31.) Korm. rendeletet), vagyis elérhetővé vált a várva várt szocpol használt lakás vásárlására is. A módosítás 2014. március 1-től hatályos.

Mekkora a szocpol összege használt lakásra?

   Szocpol összege használt lakásra

A rendelet (ami több pénzügyi tárgyú kormányrendeletet módosít) 8. pontja a következő szöveget tartalmazza. (Megjelent a Magyar Közlöny 2013. december 30-i számában, amire a Figyelo.hu hívta fel először a figyelmet.)
(1) A 12/2001. Korm. rend. 5. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) Fiatalok otthonteremtési támogatására jogosultak a gyermeke(ke)t nevelő, 35 év alatti házastársak, legalább egy éve közös háztartásban élő élettársak vagy egyedülálló személyek a használt, legalább komfortos lakás vásárlásához szükséges önerő növelése érdekében, amennyiben az ingatlan vételára nem haladja meg Budapesten és megyei jogú városokban a 12 millió forintot, vidéken a 8 millió forintot. A lakás vételára legfeljebb 10%-kal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől, de nem lehet több, mint a település besorolása szerinti, e bekezdésben meghatározott vételár korlát. Azt, hogy a használt lakás a lakhatás feltételeinek a vonatkozó jogszabályi követelmények szerint megfelel, a hitelintézet a helyszínen is köteles ellenőrizni. A fiatalok otthonteremtési támogatásának összege megegyezik az (5) bekezdés szerinti kedvezménnyel, de nem haladhatja meg az adásvételi szerződés szerinti vételár 70%-át.”

Ki jogosult szocpolra, használt lakás vásárlása esetén?

A támogatásra jogosultak a 35 év alatti házasok, legalább 1 éve egy háztartásban élő élettársak, valamint egyedülálló személyek, akik legalább 1 gyermeket nevelnek és a támogatást igénylő személyek nevén nincs és az elmúlt 2 évben nem is volt ingatlan (néhány kivételtől eltekintve, amiről munkatársunk tájékoztatja), vagy ha volt, akkor az annak eladásából származó bevételt beforgatja vásárolni kívánt ingatlan vételárába.
Fontos, hogy az ingatlan értéke Budapesten és megyei jogú városban nem haladhatja meg a 12.000.000 Ft-ot, egyéb településen pedig a 8.000.000 Ft-ot. A vételár és a banki értékbecslő által megállapított érték kötött 10%-nál nagyobb eltérés nem lehetséges!
A szocpol támogatás összege nem haladhatja meg az ingatlan vételárának 70%-át!



LAKÁSVÁSÁRLÁSNÁL NE FELEDJE AZ
ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNYT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése